Dacia Fan Club
DaciaFanClub
Rol340i

Első forgalomba helyezés: 1989.04.13.
Gyártmány, típus: Dacia 1310 TLX
Színe: krémfehér

2010.09.03-án vettem Hevesen, egy 1934-es születésű bácsitól. Ő 1989-ben nyerte a lottó tárgynyereménysorsoláson (a nem nyertes lottószelvényeknek volt ilyen, hogy ne menjen el a játéktól a kedvük az embereknek). Igazából nem is akart autót - mondta. :) Amikor hozzám került az autó 13.202 km volt benne, azóta ez kb. 400km-rel gyarapodott.

Az autó mindkét oldala enyhén meg volt húzva: bal elől a lökhárító és a sárvédő; jobb oldalon a lökhárító, sárvédő, jobb első ajtó, jobb hátsó ajtó. Ezeket lakatossal kijavíttattam, majd lefényeztettem és az egész autó fel lett polírozva. A balos tükör vmi ismeretlen autóról származott, ezt egy eredeti, újjal pótoltam. Rendeltem hozzá Romániából két hátsó lámpabúrát, mert a piros részek rózsaszínre fakultak a jobb oldalin, valamint szintén Romániából első lökhárítót és sarkokat. A két ablaktörlő lapátot is lecseréltem Championra.

Az esztétika után jött a műszaki rendbetététel: a hűtőrendszert többször átmostam (ismeretlen eredetű rozsdás lé volt benne), majd feltöltöttem G11-es fagyállóval. A motor kapott új olajat (Liqui-Moly 10w-40), olaj- és levegőszűrőt (Mann Filter), illetve 4db Champion gyertyát. A gyári, üveg üzemanyagszűrőt nem volt szívem kicserélni, azt csak átmostam. Az első fékek teljesen be voltak rohadva, az autó szinte alig gurult. Kipumpáltuk a munkahengereket és kapott új tömítéseket, porvédőt, fékfolyadékot. A dugattyúkat jobb híján felpolírozva kerültek vissza. A teljes fékrendszerben lecseréltük fékfolyadékot. A hűtőventillátor reléje kontakthibás volt, sajnos nem kaptam eredetit, így ezt kicseréltem egy sima, 4 lábú Bosch relére. A hűtőventillátorja még nem eredeti, hanem valamilyen Japán gyártmány, idővel ezt is kicserélem. Jelenleg az eredeti, belsővel szerelt, Danubiana gumik vannak rajta.

Pillanatnyilag az autó tökéletesen üzemel, mindene kifogástalanul működik. Megvan hozzá a Merkuros jótállási jegy is, valamint az összes számla, amit a bácsi elrakott hozzá a kötelező szervízek alkalmával.


Elérhetőségünk: daciafanclub [kukac] gmail [pont] com
Az oldalon található anyagokra minden jog fenntartva!
Az oldal minimum 1024*768pixel felbontásra van optimalizálva! Támogatott böngészők: Firefox, Chrome, (Internet Explorer).
DaciaFanClubHungary
BandeeeSoft copyright © 2010 - 2014
www.000webhost.com